Hogyan csináljuk?

Az első 20 kukát Veletek együtt készítjük el, a ti segítségetekkel.
Ezt hívjuk pilot (próba) időszaknak.

Miről is szól ez?

Ebben az időszakban az a célunk, hogy Veletek együtt teszteljük a Compocityt és a tapasztaltak alapján optimalizáljuk azt a tömeggyártásra.

A pilot programban célunk az első teszt kukákat olyan intézményekhez – többek között iskolákhoz – telepíteni, akikkel együtt fejleszthetjük a fenntarthatóságot támogató folyamatokat. Kiemelten fontosnak tartjuk a gyerekekkel való játékos együttműködést, amely által nemcsak a felnövő generáció tanulhat, de velük együtt fejleszthetjük tovább a Compocity projektet.

Amikor elkészülnek az okoskukák…

A programban résztvevőkhöz letelepítjük a Compocity kukát. Természetesen szállítjuk hozzá a szükséges mikroorganizmus a teljes időszak alatt, és együtt tanítjuk be a használatot.

A tesztidőszakot 3 hónaposra tervezzük, mely alatt mi felügyeljük a kukát és a Ti közreműködésetekkel hetente ellenőrizzük.

Minden a pilot programban részt vevő intézményben havonta egy workshopot tartunk a Compocity működéséről, bemutatjuk a benne rejlő lehetőségeket, valamint elmondjuk miben tud segíteni neked a Compocity, legyen az akár jövőbeni faültetés vagy akár közösségfejlesztés. A keletkezett komposzt anyaggal közös ültetést végzünk, és együtt értékeljük ki a folyamatot, eredményeit.

Fontos része lesz a teszt időszaknak az applikáció felhasználói igényekre való szabása. Első körben az applikációval a meglévő kukák helyzetét és telítettségét láthatjuk. A működésről és a komposzt felhasználásáról napi tippeket adunk. Csoportokat alkotva egy közösen kitűzött cél érdekében játékosan, megszemélyesítve kerülhetünk közelebb a zöld környezetünkhöz. Örökbe fogadhatunk fákat, és ehhez csatlakozhatnak barátaink. Mindeközben a lehető legtöbb témában szeretnék a legújabb információkat bemutatni.

Legyél te is részese a Compocity születésének.